KILENCED SZENT RITA TISZTELETÉRE
NYOLCADIK NAP
A kilenced napi bevezető imája
Köszöntsd a Megváltót
Isteni
Megváltó! Te az Oltáriszentségben istenségeddel és emberségeddel
valóban jelen vagy. Mély hódolattal és szeretettel imádlak! Engedd, hogy
hitem egyre élőbb, reményem és bizalmam egyre gyermekibb, irántad való
szeretetem egyre bensőségesebb és tevékenyebb legyen, hogy a Te végtelen
érdemeid által elnyerjem kegyelmedet és irgalmasságodat. Aki élsz és
uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel, Isten mindörökké. Amen.
Újítsd meg keresztényi fogadalmadat
Én
szegény bűnös, ellene mondok az ördögnek, minden kísértésének és
cselvetésének! - Hiszek az Atyaistenben, a Fiúistenben és a
Szentlélek-Istenben. Hiszek mindabban, amit az egy, szent, katolikus és
apostoli Egyház tanít. Ebben a szent, katolikus hitben megvallom
bűneimet a mindenható Istennek, Jézus Anyjának, Máriának, minden kedves
szentnek, és beismerem, hogy gyermekkoromtól egész mostanáig gyakran és
sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.
Teljes szívemből bánom minden bűnömet! Ezért bűnbánattal és az alázatos
vámossal ismétlem: 'Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek!' Amen.
Kérünk,
Urunk, hallgasd meg alázatos könyörgéseinket, és bevallott bűneinkért
ne büntess meg minket, hanem részesíts bennünket jóságod szerint
kimondhatatlan irgalmasságodban, vedd el minden bűnünket, és ments meg
bennünket az értük kijáró büntetéstől. Amen.
Kedves Szent Rita! Mennyire szeretted a Megfeszítettet! Minél jobban haladtál a lelkiekben,annál inkább mélyedtél el a kereszt szemléletében, annál kevesebbnek érezted a magad keresztjét, és annál nagyobbnak az Úrét! Végül is égetett a vágy, hogy a kereszthordozásban segíthess az Úrnak, és méltónak találtattál arra, hogy vele együtt viseld a töviskorona fájdalmát. Kedves Szent Rita! Esdd ki nekem a kereszt szeretetét! Imádkozz érettem, hogy a magam keresztje miatt ne feledkezzem meg Krisztus keresztjéről. Segíts, hogy terheimet úgy viseljem, hogy ezzel egy parányit könnyítsek az Úr keresztjén. Könyörögj kérésem meghallgatásáért! Amen.
Miatyánk.
A kilenced napi befejező imája
Kedves
Szent Rita! A magam bajait olyan nagyoknak és komolyaknak látom! Ha a
te életedet szemlélem, érzem, hogy saját gondjaim voltaképpen mennyire
jelentéktelenek. Ugyanakkor azt is érzem, hogy mennyire semmi, csüggedt
és gyenge vagyok! De nagyon bízom Benned, mert Te magadról
megfeledkezve segítettél másokon. Segíts rajtam is, és könyörögj
érettem, hogy közbenjárásodra növekedjék bennem az Üdvözítő és keresztje
iránti szeretet. Amen.
Forrás ~ Internet