KILENCED SZENT RITA TISZTELETÉRE
HARMADIK NAP
A kilenced napi bevezető imája
Köszöntsd a Megváltót
Isteni
Megváltó! Te az Oltáriszentségben istenségeddel és emberségeddel
valóban jelen vagy. Mély hódolattal és szeretettel imádlak! Engedd, hogy
hitem egyre élőbb, reményem és bizalmam egyre gyermekibb, irántad való
szeretetem egyre bensőségesebb és tevékenyebb legyen, hogy a Te végtelen
érdemeid által elnyerjem kegyelmedet és irgalmasságodat. Aki élsz és
uralkodol az Atyával és a Szentlélekkel, Isten mindörökké. Amen.
Újítsd meg keresztényi fogadalmadat
Én
szegény bűnös, ellene mondok az ördögnek, minden kísértésének és
cselvetésének! - Hiszek az Atyaistenben, a Fiúistenben és a
Szentlélek-Istenben. Hiszek mindabban, amit az egy, szent, katolikus és
apostoli Egyház tanít. Ebben a szent, katolikus hitben megvallom
bűneimet a mindenható Istennek, Jézus Anyjának, Máriának, minden kedves
szentnek, és beismerem, hogy gyermekkoromtól egész mostanáig gyakran és
sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással.
Teljes szívemből bánom minden bűnömet! Ezért bűnbánattal és az alázatos
vámossal ismétlem: 'Istenem, irgalmazz nekem, bűnösnek!' Amen.
Kérünk,
Urunk, hallgasd meg alázatos könyörgéseinket, és bevallott bűneinkért
ne büntess meg minket, hanem részesíts bennünket jóságod szerint
kimondhatatlan irgalmasságodban, vedd el minden bűnünket, és ments meg
bennünket az értük kijáró büntetéstől. Amen.
Kedves Szent Rita! Téged szíved arra ösztökélt, hogy egész életedet
szüzességben Istennek szenteld a kolostorban. Isten azt akarta, hogy
előbb házasságban élj, és férjed, valamint gyermekeid lelkét megmentsd
az örökkévalóság számára. Te Isten szent akaratát követted, és a
házasságban kapott feladatokat teljesítetted. Szent Rita!
Közbenjárásoddal segíts, hogy ne a magam, hanem Isten tetszése szerint
cselekedjem, akármilyen nehéznek tűnik is, mert: 'Aki Atyám akaratát
teljesíti, az szeret engem' - mondja az Üdvözítő. Könyörögj kérésem meghallgatásáért! Amen.
Miatyánk.
A kilenced napi befejező imája
Kedves
Szent Rita! A magam bajait olyan nagyoknak és komolyaknak látom! Ha a
te életedet szemlélem, érzem, hogy saját gondjaim voltaképpen mennyire
jelentéktelenek. Ugyanakkor azt is érzem, hogy mennyire semmi, csüggedt
és gyenge vagyok! De nagyon bízom Benned, mert Te magadról
megfeledkezve segítettél másokon. Segíts rajtam is, és könyörögj
érettem, hogy közbenjárásodra növekedjék bennem az Üdvözítő és keresztje
iránti szeretet. Amen.
Forrás ~ Internet