KILENCED SZENT FILOMÉNA TISZTELETÉRE
BEVEZETŐ IMA
Jöjj Szentlélek, töltsd el híveid lelkét szeretettel. Kérünk Uram, légy minden tevékenységünk irányadója. Vezesd törekvéseinket, hogy minden cselekedetünk Benned kezdődjék és Veled végződjék. Amen.
NAPI IMA
Teljes odaadással fordulok hozzád Szent Filoména, akit közbenjárómul választottam! Te légy szószólóm a Mennyek Országában, Te, akit a Boldogságos Szűz Mária annyira szeretett, hogy megjelent börtönödben és meggyógyította sebeidet. Arra kérlek szívem teljes bizalmával: őrizz meg engem minden rossztól, hogy lelkemen semmilyen folt se eshessék, és hogy szívemet tisztaság töltse el. Segíts, hogy felismerjem azt az utat, amit Isten kijelölt számomra, és életem végéig azon járjak.
Kérlek a Te rendkívüli áldozataid alapján - amelyek nemcsak csodálattal töltenek el, de fel is bátorítanak, hogy eszközöld ki számomra az általam kívánt kegyelmeket, amennyiben azok egyeznek Isten akaratával. Tudom, hogy meghallgatod kérésemet, ezért kérem, hogy erősítsd hitemet, növeld reményemet és tökéletesítsd szeretetemet! Imádkozz értem és szeretteimért Jézushoz és a Boldogságos Szűz Máriához. Amen.
MÁSODIK NAP
Szent Filoména mindvégig állhatatosan ellenállt mindenféle csábos ígéretnek. A kápráztató császárnői koronát és az ezzel járó földi hatalmat első pillanattól kezdve elutasította. Meg sem fordult fejében, hogy egy röpke földi életért feláldozza a rá váró örök életet. Bárcsak mi is mindig teljes bizonyossággal tudnánk, hogy mi az, ami ártalmára van lelkünknek, ami aláássa hitünket, hogy teljes meggyőződéssel tudjunk nemet mondani a kísértésekre és elkerülni azokat a buktatókat, amelyek ránk leselkednek!
IMA
Miatyánk - Üdvözlégy - Dicsőség
Forrás ~ Internet