KILENCED A SZENTLÉLEK HÉT AJÁNDÉKÁÉRT
ELSŐ NAP
Szentlélek: Csak egy dolog van, ami fontos, s ez nem más, mint az üdvösség. Éppen ezért csak egy dolog van, amitől tartózkodnunk kell, s ez nem más, mint a bűn. A bűn a tudatlanság, a gyengeség, és a közömbösség eredménye. A Szentlélek a Világosság, az Erősség, és a Szeretet Lelke. Hétszeres ajándékával megvilágosítja az elmét, megerősíti az akaratot, és Isten szeretetével lángra lobbantja a szívet. Üdvösségünk biztosításáért szükséges naponta segítségül hívnunk a Szentlelket, hogy 'a Lélek erősítse meg gyengeségünket, mert még csak azt sem tudjuk, hogy miért kellene imádkoznunk, de a Lélek maga könyörög értünk.'
Könyörögjünk: Mindenható, örök Isten, aki minket a víz és a Szentlélek által megújítani méltóztattál, s nekünk adtad a bűnök bocsánatát, kérünk, küld el hozzánk kegyesen hétszeres Lelkedet, a Bölcsesség és Értelem Lelkét, a Jótanács és a Tudomány Lelkét, a Lelkierősség és Jámborság Lelkét, és tölts el minket az Istenfélelem Lelkével. Amen.
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség - hétszer
FELAJÁNLÓ IMA A SZENTLÉLEKHEZ
Az egész mennyei udvar jelenlétében, térdre borulva, felajánlom magamat, testemet és lelkemet, Neked, Örök Szentlélek Isten. Imádom tisztaságod világosságát, igazságod kimeríthetetlen mélységét, és szereteted erejét. Te vagy az én lelkem ereje és fénye. Benned élek, mozgok, és vagyok. Soha többé nem akarlak megbántani téged, kegyelmeidhez való hűtlenségeimmel, és teljes szívvel könyörgök hozzád, hogy a legkisebb bűnt is, amit ellened elkövethetnék, tartsd távol tőlem. Irgalmasan őrködj minden gondolatom felett, és tölts el engem azzal a kegyelemmel, hogy mindig figyeljek a Te fényedre, hallgassak a Te hangodra, és kövessem a Te sugallataidat. Hozzád ragaszkodom, és neked szentelem magam, és kérlek, hogy könyörületeddel ügyelj rám gyengeségeimben. Jézus megsebzett Lábait tartva, öt szent Sebére tekintve, drága Vérében bízva, és imádva megnyílt Oldalát, ás megsebzett Szívét, esdeklem Hozzád, imádni való Lélek, gyengeségemben Pártfogóm, hogy tarts meg engem a Te kegyelmedben, hogy soha ne vétkezzem ellened. Add meg nekem a kegyelmet, ó Szentlélek, az Atya és a Fiú Lelke, hogy hozzád mindenkor és mindenhol így szólhassak: 'Szólj Uram, hallja a Te szolgád!' Amen
IMA A SZENTLÉLEK HÉT AJÁNDÉKÁÉRT
Ó Uram, Jézus Krisztus, Te mielőtt felmentél a mennyekbe, megígérted , hogy elküldöd a Szentlelket, hogy befejezze művedet az apostolok és a tanítványok lelkében, méltóztass most kérlek, hozzám is elküldeni ugyanazt a Szentlelket, hogy tökéletesítse lelkemben kegyelmed és szereteted művét. Tölts el engem a Bölcsesség Lelkével, hogy megvessem ennek a világnak romlandó dolgait, és csak az örökké való dolgok iránt vágyakozzam. Tölts el engem az Értelem Lelkével, hogy megvilágosítsa elmémet isteni igazságod fényével. Tölts el engem a Jótanács lelkével, hogy mindig az Istennek tetsző utat válasszam. Tölts el engem az Erősség Lelkével, hogy Veled együtt viseljem keresztemet, és bátorsággal viseljek minden akadályt, ami üdvösségemmel ellentétes. Tölts el engem a Tudomány Lelkével, hogy megismerjem Istent és önmagamat, és növekedjek a szentek tudományának ismeretében is. Tölts el engem a Jámborság Lelkével, hogy kedvesnek és édesnek találjam Isten szolgálatát. Tölts el engem az Istenfélelem Lelkével, hogy szerető tisztelettel viseltessek mindig Isten felé. Pecsételj meg engem, drága Uram, igaz tanítványaid jelével, és minden ügyemben árassz el a Te Lelkeddel. Amen.
'Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek egészen a föld végső határáig!'
Forrás ~ Internet